Páramitá

(tib. pha rol tu phyin pa, szkt. páramitá)

A mahajána buddhizmus kialakulásával a páramiták nagyobb hangsúlyt kaptak, mert a világi gyakorlók számára korábban nem volt hozzáférhetô a buddhizmus hétköznapi gyakorlásra, így nem is létezett semmilyen rendszer a világi buddhistáknak. A páramiták a mahajána buddhizmus útját és egyik alapját képezik, melyek gyakorlásával és tökéletesítésével elérhetô a megvilágosodás.
Szám szerint a paramitákat kétféleképpen csoportosíthatjuk. Ha hat páramitáról beszélünk, akkor arról a hatról van szó, ami a bölcsesség és a módszerek egységét jelenti és a világi gyakorlás alapját képezi. Ha tíz páramitáról beszélünk, akkor a bódhiszattva megvilágosodás felé haladásának tíz állomását jelenti, ami magában foglalja az elsô hatot.

Az első hat:
Nagylelkûség (sbyin pa, dána),
helyes életvitel/erény (tshul khrims, síla),
türelem (bzod pa, ksánti),
szorgalom/törekvés (brtson 'grus, vírja),
koncentráció/összeszedettség/meditáció (bsam gtan, szamádhi),
bölcsesség (shes rab, pradzsnyá).
A hatodik után nevezik pradzsnyá-páramitának is.

Ha párhuzamban állnak a bódhiszattva földekkel, akkor a következők még ide tartoznak: módszer (thabs), törekvés (smon lam), erő (stobs), végső bölcsesség (ye shes).

Etimológia:
Szanszkritban egy igekötô és egy befejezett melléknévi igenévi szókapcsolat (páram+i+ta). Szó szerint annyit tesz: aki már a túlpartra jutott. A tibeti ennek a kifejezésnek a tükörfordítása.